Rekordfogás a Balatonon: kapitális ponty akadt horogra

Keszthely – Több mint 30 kilós, s egy méternél hosszabb tükörpontyot fogott ki egy osztrák horgász a napokban. A hivatalos nyilvántartás szerint ez az eddigi legnagyobb kifogott tükörponty, s ezzel balatoni rekorder.

Az osztrák horgász Erich Unger, aki évtizedek óta jár a tóhoz, október 23-án, hajnali két órakor emelte ki a kapitális tükörpontyot, mely 31,3 kilogrammos súlyával és 111 centiméteres hosszával új balatoni rekordnak számít. Tulipán Tibor, a balatoni halgazdálkodási cég horgászturisztikai menedzsere érdeklődésünkre felidézte: a horgász behúzós módszerrel, 20 milliméteres bojlival fogta a horgászhelytől 200 méterre lévő halat, 40 perces fárasztás után.

Rekordfogás a Balatonon: kapitális ponty akadt horogra
A büszke horgász, Erich Unger és a rekorder tükörponty Fotó: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Az időjárási körülmények mostohák voltak: hideg, fagyos szél fújt, s nagy hullámok csapdostak. A férfi egyedül volt a csónakban, s a kalandos történetet az is fokozta, hogy majdnem teljesen lemerült a fejlámpája. Az izgalmas éjszaka azonban szerencsésen zárult – a hal számára is, hiszen a horgászati szabályok szerint a férfi a rekorder tükörpontyot visszaengedte a vízbe.

Forrás: https://www.zaol.hu/hirek/rekordfogas-a-balatonon-kapitalis-ponty-akadt-horogra-1797348/

Post Author: Kapitális pontyok

Rekordfogás a Balatonon: kapitális ponty akadt horogra | Kapitális Pontyok